2009. január 27., kedd

Járható hőszigetelés és hangszigetelés készítése


Villanyszerelés - két ünnep között: Symalen cső

A villanyszerelés döntő része a karácsony és újév közé esett, de a férjem bevállalta, bár általában -5 és 7 fok között volt a hőmérséklet.

A gipszeléshez forró vizet kellett vinni, hogy meg is tudjon kötni a gipsz a csövek és dobozok rögzítéséhez.. A csövek nagy része az aljzatbetonban fut, de azért maradt így is horony marni való, illetve a kb. 70 szerelvény részére a dobozokat is el kellett készíteni. Mivel öt olyan nyílászáró lesz ami földig ér, és fölöttük közvetlenül az vasbeton koszorú van a falban nem is lehetett volna a csöveket vezetni.

Doboztetőket szerencsére később sem kell a magasban nézegetni, minden kötés a mélyített alsó szerelvénydobozokban lesz elhelyezve. A meglepetések elkerülése érdekében a betonba futó csövekbe be is húztuk a vezetékeket.

Egy kis Lidl-is folyékony szappan és mivel belül sima a fala a Symalen csőnek elég könnyű volt behúzni a csőbe a vezetékeket: én voltam a segéd:).

A férjem szerint, mivel minden nagyobb teljesítmény igényű géphez külön cső (áramkör) kell, így volt a legegyszerűbb és leggyorsabb, mivel az elosztóból közvetlenül a leállásokig követlen cső megy az aljzatban (pl. mosógép, szárítógép, mosogatógép, gőzkabin, fürdőkád, konyha). Nem kevés tégla így éppen maradhatott, nem kellett keresztül-kasul horonymarni az összes falat.




Az elosztó szekrény, ahová befutnak a csövek.

2009. január 16., péntek

Villanyszerelés télen Symalen csővel

A hirtelen beállt nagy hidegben technológiai szünetet kellett tartanunk. Azt gondoltuk ez idő alatt elkészítjük a villanyszerelést, de mint kiderült a Symalen csövek sem szeretik a mínuszokat, (a gégecső még kevésbé) ezért most a hétvégén fogjuk befejezni a munkát.

Az alábbi videó a Symalen technológiáról NEM a mi házunknál készült, de nagyon jól bemutatja a technológia lényegét:



A Symalen csövek segítségével nem kell annyit vésni, a villamos vezetékeket is az aljzatbetonban vezetjük el. Némi problémát az okozhat, hogy a radiátoros fűtés csöveit is a padlóban kell vezetni, így néhol nagyok az átfedések.

2008. december 22., hétfő

Áttekintő képgaléria: - terepmunkától tető alá



Az első "kapavágások"


Tereprendezés


Alapásás kész


És akkor jött a mixerbeton...

Kész az alaptest


Lábazati fal falazása Leier zsalukővel


Zúzott kő + vasháló, jöhet rá a beton


Kész a fogadószint, elkezdődik a földszinten a falazás


Kész a földszinten a falazás

Az emeleti részen monolit vasbeton födém készül



A födém és a koszorúk betonozása betonpumpával


Emeleti főfalak


Emeleti koszorú, lassan nyakunkon a tél


Az ácsok készítik a fedélszéket


És tető alatt vagyunk, nem látszik de december közepe felé járunk


A támfalgarázs a 2. ütemben készül el



készül a hőszigetelés








ELKÉSZÜLT :)



2. ütemben készült a támfalgarázs, lépcső és kerítés

Néhány részlet a kertből, a levendula nagyon jól érzi magát

Tető alatt a ház

41-47. nap: Cserepezés, hőszigetelés, válaszfalazás (2008.12.19-ig)

A kezdeti célunk megvalósult, Karácsonyra tető alá került a ház.



Bár az ácsok elég jó munkát végeztek, azért nem hagyhatom szó nélkül, hogy nagyon nagy rendetlenséget csináltak az elmúlt 4 hét alatt. Azt gondoltam, hogy mielőtt levonulnak összeszedik a szemeteket, de nem tették, így a fővállalkozó embereinek kellett összeszedni mindent. (Az érthetőség kedvéért: az ácsok nem a fővállalkozó emberei, nem is alvállalkozói, külön bíztuk meg őket ezzel a munkafázissal)
Amikor ajánlották őket, ezt említette is az ajánló, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget - illetve nem gondoltam, hogy ekkora méreteket ölt a dolog.
Viszont tényleg nagy probléma, ha a tetőn is marad nájlon darab, az emeleti ablakokban cserépdarabok maradnak, illetve ha tele van fűrészporral az egész ház, valamint a házon kívül körbe-körbe mindenhol lambéria és fadarabokkal van tele a föld - amit a sár miatt elég nehéz is összeszedni. Bosszúság, pedig jó munkát végeztek amúgy.

A fővállalkozó (Herczeg és Társa) és emberei viszont kifejezetten ügyelnek a tisztaságra! Nagyon nagy rendet és tisztaságot hagynak mindenhol, ezt elvárják az alvállalkozóktól is. Bár nem tűnik nagy dolognak, mégis nagyon sokat számít, egészen európai érzése lesz tőle az embernek :)

2008. december 14., vasárnap

Min' nem szabad spórolni?

Amíg mi Budapestről hazafelé jövet a vasutassztrájk csapdájába esve Sárbogárdon vesztegeltünk órákon át, egy éles hangú megjegyzés érkezett az egyik bejegyzéshez. Gyanítom, hogy félreértésből született, mivel mindegyik megállapításával mi is egyet értünk.

Melyek azok a pontok amin nem érdemes (nem lehet) spórolni (szerintem):

- felelős, megbízható, gyakorlott építész tervezőt válassz (ne a legolcsóbbat!)
- érdemes kiviteli terveket (de legalább részletes) statikai terveket készíttetni, mert ezzel is lehet spórolni! A tervezők olcsóbb szerkezeteket tudnak ajánlani, és mindenképp egyszerűbb lesz az elszámolás, kivitelező választás
- a terven előírt anyagminőségeket kell használni!!! (bárki bármit mond)
- érdemes műszaki ellenőrt megbízni a munka ellenőrzésével (szállítók, anyagminőségek stb...)
- nem érdemes a legolcsóbb építőanyagokat megvenni, mert sokszor pl. tégla esetében az olcsóbb jobban törik, több lesz a hulladék, rosszabb a szilárdsága - és emiatt a végén az olcsó drágább lesz

Hol lehet spórolni?
- talán a legfontosabb az ésszerű, és igényeknek legjobban megfelelő alaprajz. Ha nem építesz feleslegesen nagyot, már egy csomót spóroltál
- lehet spórolni azzal, ha nem fővállalkozót bízol meg, hanem te szervezed meg az egész építkezést (nagyon időigényes, csak valamilyen szinten szakmabelieknek ajánljuk!)
- lehet fővállalkozóval csináltatni, de te szerzed be az anyagot (ez kicsit kevesebb munka, és nagyobb a vállalkozó felelőssége, de ehhez is sok idő kell, és főleg autó)
- ha nagyon nincs pénzed, akkor vannak olyan munkanemek, amiket irányítás mellett házilag is el lehet végezni

- versenyeztesd meg a kivitelezőket. Nem kell a legolcsóbbat kiválasztani, de óriásiak lehetnek az eltérések. Általában lehet alkudni, és már ezzel nagyon nagy pénzt lehet megtakarítani!

- ha te szerzed be az anyagot kérj be több helyről árajánlatot, ha nincs kedved telefonálgatni küldj e-mail-t, 5-ből 4 építőanyagos válaszol.

2008. december 11., csütörtök

Készül a fafödém

39-40. nap: Fafödém és válaszfalazás (2008.12.10-11. szerda, csütörtök)

Elég nehéz fotózni a mostani részeket, mert világítás hiányában elég sötét van bent, ráadásul mindenhonnan egyformán néz ki :)

Földszinti fafödém, a felette levő tetővel (később ez már nem fog látszani, mert felfalazzák az oromfalakat)

A földszinti fafödém csapolását készítik.

Emeleti válaszfalazás, a felette levő fafödémmel.

2008. december 9., kedd

Földszinti tető lécezés

38.nap - Földszinti tető OSB, lambériázás, szigetelés és lécezés
2008. dec. 9. kedd

Ma igazán sokat haladtak az ácsok, tető alá hozták végre a földszinti tetőt, és be is lécezték.


Az emeleten a válaszfalak is nőttek egy picit, most pont úgy néznek ki mint valami kecskekarámok :)

Terasz lambéria fedés

36-37. nap: földszinti tető fedése, terasz lambériázás, OSB és bitumenes lemez fektetése a tetőre

Pénteken felrakták a szarufákat, hétfőn a fél tetőre a lambériát, az OSB-t és bitumenes lemezt és a lécezést. A kőművesek a jobb oldali oromfalat falazták.

2008. december 4., csütörtök

Épül a tető és a kémény

32-35 nap: tető, kémény, válaszfalak, festés

A héten az időjárás kezdett szeszélyesre váltani, na jó pocsék az idő. A múlt heti fagypont körüli hőmérsékletet felváltotta a melegebb időjárás esővel minden napra.
Azt reméltük, hogy most hogy felengedett az időjárás belehúznak a munkákba és a hét végére már állni fognak a válaszfalak, hogy elkezdhessük a villanyszerelést és a gépészeti munkákat, mivel a jövő hétre megint hideget ír (és nem akartunk fagyban szerelgetni :).

Kőművesmunkák:
A héten kőművesmunkák szintjén az emeleten a válaszfalak fele készült el félmagasságig, valamint felrakták a Schiedel UNI kéményt 3/4 magasságig, a földszinten még semmi. Most csak egy kőműves dolgozik épp 1 segédmunkással.


Ácsmunkák:
Befejezték az emeleti tető lambériázását, belécezték a tetőt, megcsinálták az emeleten a fogópárokat, és a fafödém felkötését.
A földszinten berakták a hőszigetelés alá a két szárított fa szelement, leszabták és berakták a szarufákat, valamint a terasz 3 oszlopát berakták, és előkészítették a szelemeneket. Sajnos az ácsok nem dolgoznak esőben - de végül is mindegy, mert a lambériának, fafödémnek úgyse szabad vizet kapnia. Reméljük, hogy azért lesz még idén pár összefüggő száraz nap hogy végre tető alá kerülhessen az egész ház.

Festés:
Szerdán kezdték a festést - ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy a lambériákat, hajópadlókat 2 rétegben kezelik le egy vizesbázisú Teknos olajos vékonylazúrral. Az emeleti kilógó ereszlambériázást volt talán a legnehezebb elérniük, és az emeleten a lépcső feletti fafödémet. A többi részen még nincsenek felrakva a lambériák, ezért azt előre le tudják festeni, így elkerülhetjük annak az esélyét, hogy később összeszáradva esetleg fehérebb csíkok látszanak majd ki a lambériáknál. Pontosan nem tudom meddig jutottak el, mert 1/4 5 kor már elég sötét volt, és nem volt már kint senki az építkezésen.

Bádogozás:
Az emeleti részre felkerült a csatorna.