A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hőszigetelés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hőszigetelés. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. augusztus 30., vasárnap

A hőszigetelés és a bádogozás is elkészült

Igazából már csak a pont hiányzik az i-re, mert majdnem mindennel elkészültünk.

A héten elkészült teljesen a hőszigetelés, már az állványt is elbontották, és levonultak a területről. A ház színe hivatalosan: tojás, a valóságban olyan okkeres-barnás árnyalatú. A képek csak félig adják vissza, mert itt picit rózsaszínes árnyalatúnak néz ki, de a valóságban inkább okker. Nagyon jól harmonizál (majd) a téglával és a fa burkolattal.

A bádogozás is elkészült végre teljesen, arra kellett csak várni, hogy kész legyen a hőszigetelés. Mivel a ciszterna is már üzemképes, ezért jöhet az eső!

Ahol kimaradt a színezés, ott téglával illetve fával lesz burkolva a ház: az alsó szint a bejárattól jobbra szeletelt bontott téglával lesz burkolva, az emelet körbe a szélső ablak vonalától pedig fával (ezek a szürke részek a képen).

Az ablakpárkányok is a bontott tégla-szeletekkel lettek burkolva, amit még a hőszigetelés előtt elkészítettek (nehogy később bepiszkolják a felületet). Csepegtető hornyot is vágtak bele, szerintem nagyon profi lett!

2009. augusztus 12., szerda

A hőszigetelés folytatódik ...





Elég jó ütemben halad a hőszigetelés, bár nem úgy mint eredetileg terveztük, mivel az egyik hőszigetelő-munkás lebetegedett. Ennek ellenére a másik folytatta, így szinte csak az emelet egy része van csak szabadon. Ma állítólag már ketten folytatják, és így hamar kész leszünk.

A táblák felragasztása után bedűbelezik, majd az ablakok spalettái következnek. Ez után jönnek a sarokerősítők, majd az üvegszövet háló, amit egy hőszigetelő ragasztóba ágyaznak. Ez a majdani külső vakolat alapja. Erre jön majd a vödrös szín, ami a színét és a vakolat struktúráját adja meg.

Olvasd el az előző bejegyzést is a hőszigetelésről >>

2009. augusztus 4., kedd

Hőszigetelés - elkezdődött ....

A Megas ingyen házhozszállította az összes szükséges anyagot, hőszigetelést, indító síneket, dűbeleket stb... A színt akkor hozzák, amikor kész a glettelés.
Az első munkafázis az indítósín felrakása, felette ragasztják fel a 10 cm vastag hungarocell táblákat, alá jön az 5 cm vastag lábazati szigetelés (jobb hőszigetelő képességű - drágább), amire jön majd a szeletelt bontott tégla burkolat (ragasztva).
1,5 nap után itt tart a hőszigetelés

2009. augusztus 2., vasárnap

Jön a hőszigetelés! ... milyen színt válasszunk



A jövő héten elkezdődik a ház hőszigetelése MEGAS vakolatrendszerrel. Sürgősséggel ki kell választanunk a ház színét. Ehhez hívtam segítségül a pár éve vásárolt Benjamin Moore házszínező programomat.

Az eredmény nem az igazi, mivel a tégla és fa mintát nem lehetett bele vinni.

A házszínező program online változata itt használható >>

2009. február 2., hétfő

Lépésálló hőszigetelés + hangszigetelés, szerelőbeton készítése

A földszinti beton alá 5 cm-es lépésálló hőszigetelést raktunk, kapott egy technológiai szigetelést (építési fólia), majd jöhetett rá az 5-6 cm vastagságú szerelőbeton.

A földig érő nyílászáróknál úgy készítettük el a kirekesztést, hogy a beton ne lehessen hőhidas. Éppen ezért nem szabad a külső falsíkig kivezetni a betont, hanem meg kell szakítani egy hőszigeteléssel az ablak vonala alatt.

A falak mentén kell lefektetni a hangszigetelés miatt fontos szegélyszigetelést (tekercsben árulják), ami megakadályozza, hogy a járás közben keletkező hangok a falon keresztül lehallatszódjanak a földszintre. A beton alá 3 cm vastag lépésálló szigetelést raktunk, ami itt nem a hő, hanem a hang terjedése ellen szigetel.

2008. november 27., csütörtök

Elkezdődtek az ácsmunkák

27-28-29. nap (H-sz) Ácsmunkák, hőszigetelés




Hétfőn elkezdtek az ácsok dolgozni a tetőn és a fafödémeken.

Közben eszembe jutott, hogy az alsó szoknyatetők padlásterében most kell megcsináltatni a hőszigetelést, különben nem lehet majd odaférni, és nem szeretnénk hogy hőhidas legyen a szerkezet. 15 cm-es polisztrirol szigetelést rakunk fel (10+5 cm), mivel azon a részen a falon egy 60 cm magas vasbeton gerenda van, és egy 30 cm vastag vasbeton szigetelő képessége igen szerény, egyébként 10 v. 12 cm-es lesz a külső hőszigetelés.

Hétfőn sok idő elment az építőanyagok rakodásával, kedden elkezdett esni az eső reggel, amitől kicsit megijedtek az ácsok, így csak egy szelement raktak fel. Szerdán azonban elkezdődött a komolyabb munka. Jöttek a kőművesek is akik a hőszigetelést fogják csinálni, délelőtt felrakták az egyik kis falrészt duplán. Éjjel, hajnalban fagyott, de napközben szinte végig sütött a nap.