A következő címkéjű bejegyzések mutatása: festés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: festés. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. április 16., csütörtök

Fém szerkezetek mázolása


A konyha-étkező a bejárat felől nézve (a korlát csak a festés végett van a lépcsőnek támasztva, egyébként ez a franciaerkélyre lesz felszerelve).
Kicsit nehézkesen ment a lépcső festése, mivel állandóan mászkáltak rajta, este meg már elfáradtam azt festeni. Viszont tegnap nem jöttek a gépészek, így elég jól haladtam.

Időközben elkészült a lépcső fém korlátja, és a két franciaerkélyre a korlát, így azokat is le kellett festeni. Elég pepecs munka, de egy pici szivacshengerrel viszonylag gyorsan lehetett haladni.

2009. március 12., csütörtök

Elkezdték a glettelést

Mivel a vakolat nagy ütemben szárad elkezdtük a glettelést.


Festőtánc :)
Kár hogy nem tudtam az egész táncot felvenni.

A vakoló brigád úgy látszik nem találta meg a fafödém védelmére a megfelelő megoldást, mivel egy-két helyet kivéve sehol nem ragasztották le.
Most ennek a festők isszák meg a levét, mert csak úgy fogom átvenni a munkát, ha tökéletes, sehol nem lehet nyoma a vakolásnak, ahol rákerült a vakolóanyag, ott le kell majd csiszolni és újra lazúrozni. Biztos nagyon fognak neki örülni.

2008. december 4., csütörtök

Épül a tető és a kémény

32-35 nap: tető, kémény, válaszfalak, festés

A héten az időjárás kezdett szeszélyesre váltani, na jó pocsék az idő. A múlt heti fagypont körüli hőmérsékletet felváltotta a melegebb időjárás esővel minden napra.
Azt reméltük, hogy most hogy felengedett az időjárás belehúznak a munkákba és a hét végére már állni fognak a válaszfalak, hogy elkezdhessük a villanyszerelést és a gépészeti munkákat, mivel a jövő hétre megint hideget ír (és nem akartunk fagyban szerelgetni :).

Kőművesmunkák:
A héten kőművesmunkák szintjén az emeleten a válaszfalak fele készült el félmagasságig, valamint felrakták a Schiedel UNI kéményt 3/4 magasságig, a földszinten még semmi. Most csak egy kőműves dolgozik épp 1 segédmunkással.


Ácsmunkák:
Befejezték az emeleti tető lambériázását, belécezték a tetőt, megcsinálták az emeleten a fogópárokat, és a fafödém felkötését.
A földszinten berakták a hőszigetelés alá a két szárított fa szelement, leszabták és berakták a szarufákat, valamint a terasz 3 oszlopát berakták, és előkészítették a szelemeneket. Sajnos az ácsok nem dolgoznak esőben - de végül is mindegy, mert a lambériának, fafödémnek úgyse szabad vizet kapnia. Reméljük, hogy azért lesz még idén pár összefüggő száraz nap hogy végre tető alá kerülhessen az egész ház.

Festés:
Szerdán kezdték a festést - ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy a lambériákat, hajópadlókat 2 rétegben kezelik le egy vizesbázisú Teknos olajos vékonylazúrral. Az emeleti kilógó ereszlambériázást volt talán a legnehezebb elérniük, és az emeleten a lépcső feletti fafödémet. A többi részen még nincsenek felrakva a lambériák, ezért azt előre le tudják festeni, így elkerülhetjük annak az esélyét, hogy később összeszáradva esetleg fehérebb csíkok látszanak majd ki a lambériáknál. Pontosan nem tudom meddig jutottak el, mert 1/4 5 kor már elég sötét volt, és nem volt már kint senki az építkezésen.

Bádogozás:
Az emeleti részre felkerült a csatorna.