2009. március 12., csütörtök

Elkezdték a glettelést

Mivel a vakolat nagy ütemben szárad elkezdtük a glettelést.


Festőtánc :)
Kár hogy nem tudtam az egész táncot felvenni.

A vakoló brigád úgy látszik nem találta meg a fafödém védelmére a megfelelő megoldást, mivel egy-két helyet kivéve sehol nem ragasztották le.
Most ennek a festők isszák meg a levét, mert csak úgy fogom átvenni a munkát, ha tökéletes, sehol nem lehet nyoma a vakolásnak, ahol rákerült a vakolóanyag, ott le kell majd csiszolni és újra lazúrozni. Biztos nagyon fognak neki örülni.

2009. március 11., szerda

Kész a belső gépi vakolás


A kőműves brigádunk szerintem hihetetlenül gyorsan végzett a vakolással. 2 nap alatt kész lettek az alapvakolattal, és még 2 nap alatt a simítással, így a múlt hét pénteken kész lett a gépi vakolás.

Összesen kb. 430 m2-t vakoltak le.
A munkadíj kb. 500.000 Ft volt, az anyag élvédőkkel, alap és simító vakolattal együtt kb. 200.000 Ft. A vakolóanyagot ingyen kihozta a nagyker.


A vakolat nagyon szépen szárad, ez köszönhető annak is, hogy a gépi vakolással nagyságrendekkel kevesebb víz került be a szerkezetbe mintha kézzel vakoltak volna (arról nem is beszélve hogy mennyivel később készül úgy el).


2009. február 16., hétfő

Kész az aljzatbeton, az idő jobbra fordulását várjuk


Egy hete elkészült már az aljazatbeton, és most csak arra várunk, hogy jobbra forduljon az időjárás. Már ki is vonultak a kőművesek, hogy nekiállnak a gépi vakolásnak, amikor hirtelen aznap hidegebbre fordult az idő. Kellemes hószállingózás közben felrakták az élvédőket, kis téli szünet jön. Be is szóltunk a Tüzépre, hogy ne hozzák ki az anyagot, minek álljon ott két hétig ha úgyse tudnak vakolni.

2009. február 2., hétfő

Lépésálló hőszigetelés + hangszigetelés, szerelőbeton készítése

A földszinti beton alá 5 cm-es lépésálló hőszigetelést raktunk, kapott egy technológiai szigetelést (építési fólia), majd jöhetett rá az 5-6 cm vastagságú szerelőbeton.

A földig érő nyílászáróknál úgy készítettük el a kirekesztést, hogy a beton ne lehessen hőhidas. Éppen ezért nem szabad a külső falsíkig kivezetni a betont, hanem meg kell szakítani egy hőszigeteléssel az ablak vonala alatt.

A falak mentén kell lefektetni a hangszigetelés miatt fontos szegélyszigetelést (tekercsben árulják), ami megakadályozza, hogy a járás közben keletkező hangok a falon keresztül lehallatszódjanak a földszintre. A beton alá 3 cm vastag lépésálló szigetelést raktunk, ami itt nem a hő, hanem a hang terjedése ellen szigetel.

2009. január 27., kedd

Járható hőszigetelés és hangszigetelés készítése


Villanyszerelés - két ünnep között: Symalen cső

A villanyszerelés döntő része a karácsony és újév közé esett, de a férjem bevállalta, bár általában -5 és 7 fok között volt a hőmérséklet.

A gipszeléshez forró vizet kellett vinni, hogy meg is tudjon kötni a gipsz a csövek és dobozok rögzítéséhez.. A csövek nagy része az aljzatbetonban fut, de azért maradt így is horony marni való, illetve a kb. 70 szerelvény részére a dobozokat is el kellett készíteni. Mivel öt olyan nyílászáró lesz ami földig ér, és fölöttük közvetlenül az vasbeton koszorú van a falban nem is lehetett volna a csöveket vezetni.

Doboztetőket szerencsére később sem kell a magasban nézegetni, minden kötés a mélyített alsó szerelvénydobozokban lesz elhelyezve. A meglepetések elkerülése érdekében a betonba futó csövekbe be is húztuk a vezetékeket.

Egy kis Lidl-is folyékony szappan és mivel belül sima a fala a Symalen csőnek elég könnyű volt behúzni a csőbe a vezetékeket: én voltam a segéd:).

A férjem szerint, mivel minden nagyobb teljesítmény igényű géphez külön cső (áramkör) kell, így volt a legegyszerűbb és leggyorsabb, mivel az elosztóból közvetlenül a leállásokig követlen cső megy az aljzatban (pl. mosógép, szárítógép, mosogatógép, gőzkabin, fürdőkád, konyha). Nem kevés tégla így éppen maradhatott, nem kellett keresztül-kasul horonymarni az összes falat.




Az elosztó szekrény, ahová befutnak a csövek.

2009. január 16., péntek

Villanyszerelés télen Symalen csővel

A hirtelen beállt nagy hidegben technológiai szünetet kellett tartanunk. Azt gondoltuk ez idő alatt elkészítjük a villanyszerelést, de mint kiderült a Symalen csövek sem szeretik a mínuszokat, (a gégecső még kevésbé) ezért most a hétvégén fogjuk befejezni a munkát.

Az alábbi videó a Symalen technológiáról NEM a mi házunknál készült, de nagyon jól bemutatja a technológia lényegét:



A Symalen csövek segítségével nem kell annyit vésni, a villamos vezetékeket is az aljzatbetonban vezetjük el. Némi problémát az okozhat, hogy a radiátoros fűtés csöveit is a padlóban kell vezetni, így néhol nagyok az átfedések.

2008. december 22., hétfő

Áttekintő képgaléria: - terepmunkától tető alá



Az első "kapavágások"


Tereprendezés


Alapásás kész


És akkor jött a mixerbeton...

Kész az alaptest


Lábazati fal falazása Leier zsalukővel


Zúzott kő + vasháló, jöhet rá a beton


Kész a fogadószint, elkezdődik a földszinten a falazás


Kész a földszinten a falazás

Az emeleti részen monolit vasbeton födém készül



A födém és a koszorúk betonozása betonpumpával


Emeleti főfalak


Emeleti koszorú, lassan nyakunkon a tél


Az ácsok készítik a fedélszéket


És tető alatt vagyunk, nem látszik de december közepe felé járunk


A támfalgarázs a 2. ütemben készül el



készül a hőszigetelés








ELKÉSZÜLT :)



2. ütemben készült a támfalgarázs, lépcső és kerítés

Néhány részlet a kertből, a levendula nagyon jól érzi magát

Tető alatt a ház

41-47. nap: Cserepezés, hőszigetelés, válaszfalazás (2008.12.19-ig)

A kezdeti célunk megvalósult, Karácsonyra tető alá került a ház.



Bár az ácsok elég jó munkát végeztek, azért nem hagyhatom szó nélkül, hogy nagyon nagy rendetlenséget csináltak az elmúlt 4 hét alatt. Azt gondoltam, hogy mielőtt levonulnak összeszedik a szemeteket, de nem tették, így a fővállalkozó embereinek kellett összeszedni mindent. (Az érthetőség kedvéért: az ácsok nem a fővállalkozó emberei, nem is alvállalkozói, külön bíztuk meg őket ezzel a munkafázissal)
Amikor ajánlották őket, ezt említette is az ajánló, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget - illetve nem gondoltam, hogy ekkora méreteket ölt a dolog.
Viszont tényleg nagy probléma, ha a tetőn is marad nájlon darab, az emeleti ablakokban cserépdarabok maradnak, illetve ha tele van fűrészporral az egész ház, valamint a házon kívül körbe-körbe mindenhol lambéria és fadarabokkal van tele a föld - amit a sár miatt elég nehéz is összeszedni. Bosszúság, pedig jó munkát végeztek amúgy.

A fővállalkozó (Herczeg és Társa) és emberei viszont kifejezetten ügyelnek a tisztaságra! Nagyon nagy rendet és tisztaságot hagynak mindenhol, ezt elvárják az alvállalkozóktól is. Bár nem tűnik nagy dolognak, mégis nagyon sokat számít, egészen európai érzése lesz tőle az embernek :)

2008. december 14., vasárnap

Min' nem szabad spórolni?

Amíg mi Budapestről hazafelé jövet a vasutassztrájk csapdájába esve Sárbogárdon vesztegeltünk órákon át, egy éles hangú megjegyzés érkezett az egyik bejegyzéshez. Gyanítom, hogy félreértésből született, mivel mindegyik megállapításával mi is egyet értünk.

Melyek azok a pontok amin nem érdemes (nem lehet) spórolni (szerintem):

- felelős, megbízható, gyakorlott építész tervezőt válassz (ne a legolcsóbbat!)
- érdemes kiviteli terveket (de legalább részletes) statikai terveket készíttetni, mert ezzel is lehet spórolni! A tervezők olcsóbb szerkezeteket tudnak ajánlani, és mindenképp egyszerűbb lesz az elszámolás, kivitelező választás
- a terven előírt anyagminőségeket kell használni!!! (bárki bármit mond)
- érdemes műszaki ellenőrt megbízni a munka ellenőrzésével (szállítók, anyagminőségek stb...)
- nem érdemes a legolcsóbb építőanyagokat megvenni, mert sokszor pl. tégla esetében az olcsóbb jobban törik, több lesz a hulladék, rosszabb a szilárdsága - és emiatt a végén az olcsó drágább lesz

Hol lehet spórolni?
- talán a legfontosabb az ésszerű, és igényeknek legjobban megfelelő alaprajz. Ha nem építesz feleslegesen nagyot, már egy csomót spóroltál
- lehet spórolni azzal, ha nem fővállalkozót bízol meg, hanem te szervezed meg az egész építkezést (nagyon időigényes, csak valamilyen szinten szakmabelieknek ajánljuk!)
- lehet fővállalkozóval csináltatni, de te szerzed be az anyagot (ez kicsit kevesebb munka, és nagyobb a vállalkozó felelőssége, de ehhez is sok idő kell, és főleg autó)
- ha nagyon nincs pénzed, akkor vannak olyan munkanemek, amiket irányítás mellett házilag is el lehet végezni

- versenyeztesd meg a kivitelezőket. Nem kell a legolcsóbbat kiválasztani, de óriásiak lehetnek az eltérések. Általában lehet alkudni, és már ezzel nagyon nagy pénzt lehet megtakarítani!

- ha te szerzed be az anyagot kérj be több helyről árajánlatot, ha nincs kedved telefonálgatni küldj e-mail-t, 5-ből 4 építőanyagos válaszol.