A képekre kattintva az eredeti beszkennelt méretű kép nyílik meg!

Dél-keleti homlokzat

Észak-nyugati homlokzat

Dél-nyugati homlokzat
Földszinti alaprajz 


A piros vonal a telekhatár (a telek felső része nem látszik a képen).
A telek lejtése keresztben. Ebben is van a 20 m-en 2 m szintkülönbség.
Felfelé nézve a Nagyszkókói út. A képen baloldalt lent látszik egy forrás kifolyása, ami végigfolyik egy nyílt árokban az út mellett.
Ez a villa az utca sarkán van, kb 40 m-re a telkünktől.
Ez a kerítés lefelé nézve a második szomszéd házának a bejárata. Még a régi időkből származik, amikor ezen a részen szőlők voltak. Nagyon szép a régi kis ház is, ami egy 4000 m2-es telken fekszik. Aki ismeri Pécset és a környéket, az tudja, hogy ez milyen ritkaság.
Ezen a képen nem sok látszik, csak a felső telek kapuja.
Ez az alsó szomszéd (üres telek). A domborzati viszonyok hasonlók a két eladó teleknél is, csak ott már kezd bejönni a hegy a telekbe így az egyiknél kicsit kisebb, a másiknál még kisebb a vízszintes terület.
Ez a ház az utca túloldalán van, átlósan felfelé.
Ez a ház van szemben. Illetve az az út van szembe a telkünkkel, ami ehhez a házhoz felvezet. Ez a kép erről az útról készül. Ez igazából a telekkel szemközti domboldalon van.
Felfelé ez a legközelebbi szomszéd háza. Bal oldalt egy forrás ered, amit egy nyílt árokban vezetnek le a hegyről.