A következő címkéjű bejegyzések mutatása: építési engedély. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: építési engedély. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. október 12., vasárnap

Alapozás, betonozás, mobil wc,

5-ik nap: Alapozás, mixer beton, mobil wc, Leier zsalukő

Ma reggel fél nyolcra értük az építkezésre, mert be kellett szereznünk pár betonvasat az oszlopokhoz. Kicsit elkéstünk, mivel az első mixer már itt járt, és be is dolgozták a tartalmát.


Délelőtt 3 mixer jött, majd befejezték az alap ásását, és jöhetett a második adag délután.
Azért kellett két részletben kiásni, mert különben nem ért volna be a mixer csúszdája a hátsó részekre.

Összesen 6 mixer kocsi jött, 5x5 m3 és utolsónak még 1,5 m3. C12-32/kk mixer betont rendeltünk, mivel ilyent írt elő a statikus. (állítólag C8-ast szoktak bele rakni).

A szünetben meghozták a mobil WC-t is. A bérleti díj tisztítással 600 Ft/nap.

Egyszer csak jött a postás, és minket keresett. Meghozta a várva várt jogerős építési engedélyt, ami már okt. 6-tól hatályos volt! Már csak az a talány miért ide küldték?

Az alaptestet nem zsaluztuk, hanem Leier zsalukővel lett megoldva a kirekesztés.

2008. október 3., péntek

Építési engedély - mától hatályos

Mától fogva hatályos az építési engedélyünk, de csak hétfőn lehet átvenni, mert akkor van nyitva az ügyfélszolgálat :(

A kivitelező sem döntötte még el, hogy hétfőn akarja -e kezdeni a munkát, vagy jövő hétfőn. Mindenesetre a pénzek összeálltak, így minden akadály elhárult, és már csak dolgozni kell.

A szoc.pol igénylése lesz a következő jó buli, illetve a Fundamentás megtakarításunk felvétele (egyik sem egyszerű).

2008. július 29., kedd

Építési engedély - homlokzatok

Az alábbi tervek a blog témájául szolgáló most épülő mediterrán házunk engedélyezési tervei.

A képekre kattintva az eredeti beszkennelt méretű kép nyílik meg!
Dél-keleti homlokzat

Észak-nyugati homlokzat
Észak-keleti homlokzat

Dél-nyugati homlokzat
Helyszínrajz

A terv szerzői jog védelme alatt áll, ezért másolása vagy felhasználása engedélyhez kötött!

Az alaprajzok és metszetek itt találhatók >>

Engedélyezési terv - alaprajz és metszet

Földszinti alaprajz
(a képekre kattintva megjelenik a nagy méretű beszkennelt kép!)
A ház végül nem pontosan így épült meg. Mivel a válaszfalak szabadon alakíthatók a konyhából lecsíptünk egy részt egy háztartási helységnek, és a földszinti szoba nagyobb lett a fürdő rovására.

Emeleti alaprajz


Metszet 1.

Metszet 2.

Az homlokzatok és helyszínrajz itt találhatók >>

A tervek szerzői jog védettek!

2008. július 14., hétfő

Beadtuk az építési engedélyt

Június utolsó hetében beadtuk az építési engedély iránti kérelmet. Ma bemegyek az önkormányzathoz megkérdezni, hogy megvan -e minden szükséges papír, és minden ok -e, nehogy egy hónap múlva derítsék ki, hogy mégsem jó valami.

Sajnos beszkennelni még mindig nem tudtam a terveket, mivel elromlott a szkennerem programja, da ami késik az nem múlik :)

Most épp kivitelezőket keresünk a gépészeti és a kőműves munkákra illetve a földmunkákra árajánlat kérésre.
Aki tud jó (megbízható, gyorsan dolgozó - én nem túl drága) vállalkozót, kérem ajánlja!