2009. augusztus 30., vasárnap

A hőszigetelés és a bádogozás is elkészült

Igazából már csak a pont hiányzik az i-re, mert majdnem mindennel elkészültünk.

A héten elkészült teljesen a hőszigetelés, már az állványt is elbontották, és levonultak a területről. A ház színe hivatalosan: tojás, a valóságban olyan okkeres-barnás árnyalatú. A képek csak félig adják vissza, mert itt picit rózsaszínes árnyalatúnak néz ki, de a valóságban inkább okker. Nagyon jól harmonizál (majd) a téglával és a fa burkolattal.

A bádogozás is elkészült végre teljesen, arra kellett csak várni, hogy kész legyen a hőszigetelés. Mivel a ciszterna is már üzemképes, ezért jöhet az eső!

Ahol kimaradt a színezés, ott téglával illetve fával lesz burkolva a ház: az alsó szint a bejárattól jobbra szeletelt bontott téglával lesz burkolva, az emelet körbe a szélső ablak vonalától pedig fával (ezek a szürke részek a képen).

Az ablakpárkányok is a bontott tégla-szeletekkel lettek burkolva, amit még a hőszigetelés előtt elkészítettek (nehogy később bepiszkolják a felületet). Csepegtető hornyot is vágtak bele, szerintem nagyon profi lett!

2009. augusztus 12., szerda

A hőszigetelés folytatódik ...





Elég jó ütemben halad a hőszigetelés, bár nem úgy mint eredetileg terveztük, mivel az egyik hőszigetelő-munkás lebetegedett. Ennek ellenére a másik folytatta, így szinte csak az emelet egy része van csak szabadon. Ma állítólag már ketten folytatják, és így hamar kész leszünk.

A táblák felragasztása után bedűbelezik, majd az ablakok spalettái következnek. Ez után jönnek a sarokerősítők, majd az üvegszövet háló, amit egy hőszigetelő ragasztóba ágyaznak. Ez a majdani külső vakolat alapja. Erre jön majd a vödrös szín, ami a színét és a vakolat struktúráját adja meg.

Olvasd el az előző bejegyzést is a hőszigetelésről >>

2009. augusztus 4., kedd

Hőszigetelés - elkezdődött ....

A Megas ingyen házhozszállította az összes szükséges anyagot, hőszigetelést, indító síneket, dűbeleket stb... A színt akkor hozzák, amikor kész a glettelés.
Az első munkafázis az indítósín felrakása, felette ragasztják fel a 10 cm vastag hungarocell táblákat, alá jön az 5 cm vastag lábazati szigetelés (jobb hőszigetelő képességű - drágább), amire jön majd a szeletelt bontott tégla burkolat (ragasztva).
1,5 nap után itt tart a hőszigetelés

2009. augusztus 2., vasárnap

Jön a hőszigetelés! ... milyen színt válasszunk



A jövő héten elkezdődik a ház hőszigetelése MEGAS vakolatrendszerrel. Sürgősséggel ki kell választanunk a ház színét. Ehhez hívtam segítségül a pár éve vásárolt Benjamin Moore házszínező programomat.

Az eredmény nem az igazi, mivel a tégla és fa mintát nem lehetett bele vinni.

A házszínező program online változata itt használható >>

Kerti faház készítése (3. rész)

Folytatódott a kerti faház építése, elkészült a tető, fóliázás, lécezés, cserepezés, és a külső OSB burkolás.

OLVASD TOVÁBB!

Kerti faház készítése (2. rész)

A faház majdnem teljesen a megmaradt anyagokból készült (osb, fagerendák, cserép). Venni kellett még hozzá egy kevés anyagot: cserép kb. 35.000 Ft értékben, deszkákat és lécezést, lambériát 45.000 Ft, ajtó és ablak 45.000 Ft (Aranyablakból 120x90 cm-es ablak, és egy 5 pontos mellék bejárati fa ajtó) , szögek, csavarok 6-7000 Ft. Ehhez jön hozzá még az alapozás anyag és munkadíja (még nem tudom pontosan mennyi lesz).

OLVASD TOVÁBB!

2009. július 16., csütörtök

Kerti faház alapozása

Végre elérkeztünk oda, hogy elkészült a kerti faházunk alapozása, és a héten megcsinálják 3 nap alatt a teljes felépítményt is. Így eltűnnek a kertből a maradék építőanyagok, és végre valami rendet lehet csinálni a telken is.
OLVASD TOVÁBB!

2009. május 18., hétfő

Fa nyílászárók

A múlt héten elkészültek az asztalosok az összes külső-belső nyílászáró befejező munkáival. Felrakták az ablakokra az osztókat, a belső ajtókra felkerültek a tokok, elkészültek a szilózások, külső vízvetők stb... Ezekről rakok fel most pár képet.

A belső ajtókra felkerültek a kilincsek is, most már tökéletesen működnek. Az új típusú zsanéroknak köszönhetően egy imbuszkulccsal könnyen be lehet állítani az ajtókat.
A külső nyílászárókra felkerültek az osztók.
A képen látszik, hogy az ablakszárnyak aljára is került egy külső vízvető, ami megakadályozza, hogy a megálló nedvesség kárt tegyen a fában. Erre biztosan nem fog sor kerülni, mivel az 1 m-es kinyúlású eresz ezt amúgy is megakadályozza :)

Egy távlati kép a szomszéd utcából. A képen jól látszik a nagy szintkülönbség.

2009. május 9., szombat

Megjöttek a belső ajtók

Végre valahára megérkeztek a belső ajtók. Szó mi szó, nagyon szépek lettek (ma fejezik be).

Elkészült az ideiglenes belső lépcső

Egy hete hétvégén 2 nap alatt bevágtuk OSB-ből a lépcsőbe a hiányzó húzott lépcsőfokokat, így végre használhatóvá vált a felső szint is. Csak a befektetett munkát sajnálom, mivel ez nem lesz végleges, de amíg nem jön meg a szocpol, addig is használni szeretnénk a felső szintet. A lépcsőfokok fele tölgy palló, a másik része 2 rétegű OSB-ből lett kivágva.