A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tereprendezés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tereprendezés. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. március 24., kedd

Elkészült a földmunka, tereprendezés is


Hétfőn reggel megjött a Guhr földmunkagépe, és elkezdte rendezni a terepet. Kicsit féltem tőle, hogy nem biztos hogy ugyanazt gondoljuk, de a vége mégiscsak olyan lett mint szerettem volna.

A ház háta mögött kialakított egy szélesebb részt, ami majd reményeink szerint a leghűvösebb terasz lesz nyáron. Ezt csak úgy tudta megcsinálni, hogy felment a dombra (előtte csinált oda földből utat) majd onnan lenyúlt a kanállal, és ahogy tudta felhúzta. Mivel fentről nem látni semmit, ezért inkább csak érzésre, de szerintem ahhoz képest nagyon jó lett.

A földet amit fentről lehozott a terasz szintjében a nappali előtt teregette el.
Van egy diófánk, amit nagy áldozatok árán óvunk és védünk, mivel ez az utolsó fánk a telken.

Szegény naspolyafa ami még az átültetés után is kihajtott most végleg kikerült a földből, pedig épp meg akartuk őrizni, és újra átültetni, de úgy látszik a bácsi már nem hall elég jól, mert sajnos gyökerek nélkül sikerült kiszednie. Szegény... úgy sajnálom. Szóval a diót nem adom (legalábbis egyenlőre).

2009. március 19., csütörtök

Tereprendezés nagy hajrával

Ma rábeszélt minket a kivitelező, hogy kicsit legyünk már határozottabbak a tereprendezést illetően (ha már tényleg költözni akarunk), így gyorsan megterveztem a terepet, hozattunk egy konténert a szemétnek, és áthordunk minden felesleges cuccot a szomszéd üres telkére (természetesen a hozzájárulásával).

Az eddigi halogatás oka az volt, hogy a szoc.polt még mindig nem utalták át, pedig már lassan egy hónapja beadtuk. Hitelt a szocpollal együtt nem vettünk fel, de az értékbecslést ki kellett fizetni (30.000 Ft), és úgy látszik így nem sietik el a dolgot.

A ház mögötti nagy kupac fát (ami a parapet fölé ért) még a hétvégén elhordtuk, a maradékot pedig ma kitakarították, a szemetet a konténerbe hordták, a teraszról és a telek többi részéről minden építőanyagot behordtak vagy a házba vagy a szomszédba, így elhárult minden akadály a földmunkagép elől.

Hétfőn lesz a várva várt esemény, és reméljük hogy egy napi munkával végezni fog a földmunkagépes (óránként 8.000 Ft) a munka nagy részével.
Ez az egyik leglátványosabb része egyébként az építkezésnek, mivel olyan mennyiségű munkát végez el a gép egy nap alatt, amit kézzel szinte végeláthatatlan idő lenne megcsinálni.

2008. október 9., csütörtök

Alapásás, alapozás kitűzés

3-4. -ik nap: Kitűzés, alapásás

Reggel elkezdték kitűzni az alapot, 10 re meglett az egyik oldal :) Mentségükre szóljon, hogy nagyon alaposak voltak. Fél 12 körül felbukkant a főnök, utána fél óra alatt kész lett az egész.
A földmunkagép már várta hogy elkezdhesse az alapásást, estére kész kellett volna lennie az egésznek.

Egy óra múlva megjelent az Alterra Kft. teherautója, hogy kihozta a kútgyűrűket a vízóra aknához, vegyük le. Telefonos érdeklődésünkre megkérdezte a képviselőjük, hogy ugyan már nem tudnánk berakni azokat a kútgyűrűket mi. Vicces ember... Erről egy külön bejegyzést írok, mert annyira bosszantó az egész történet. Ezzel elment egy óra, mire újra nekiállhatott ásni.

A terasz pilléreinek az ásásakor kiderült, hogy az eddig féltve őrzött és dédelgetett naspolyafa útban lesz - félig belóg a teraszba, ráadásul 70 cm-el feljebb van mint a leendő szint, így szívszakadva kiadtam a parancsot az átültetésére. Hát nem lett valami szakszerű, fogta a gép és kitépte a földből. Most öntözzük, meglátjuk bírja -e a gyűrődést, elvileg a naspolya teljesen igénytelen és mindent jól bíró fa, meglátjuk ez még belefér e a tűrőképességébe.


Kijött a vállalkozó, aki a zúzott kavicsot hozza, hogy megnézze fel tud -e jönni majd az autója. Ő ajánlotta, hogy van feltört betonja - gyorsan le is csaptam rá. Tudott küldeni 6 m3 -t - köbméterét 3000 Ft-ért kiszállítva. Ezt rakjuk az alapba (30%), így kevesebb mixerbeton kell. Nem sokkal később jött is egy billenős konténeres autó, ami hozta a beton törmeléket. Ezt szét kellett raknia a gépnek az alap köré, hogy ne kelljen olyan messziről hordani.


Ezután felhívtam az F-beton-ost, hogy adjon árat a betonra. Nem kértem több helyről, mert 3-an állították, hogy őket érdemes hívni, mert nagyon megbízható a minősége a betonnak.

Közben jött a zúzott kavics (5000 Ft köbmétere szállítva, min. 5 m3 esetén Komlóról a bányából.
Mire mindezzel végzett már jól benne jártunk délutánban, így még kiásott egy kis részt, aztán hazamentek, mondván, hogy reggel még kiássák a maradék részt és jöhet a betonozás.

4-ik nap:
alapásás

Ma reggel 1/4 8-kor már a telken várt a Léta-Ker-es autó, meghozta a zsalu elemeket és a cementet. Ez eltartott egy ideig amíg lerakta, hely hiányában a földmunkagép addig nem tudott dolgozni. Ezután jött azonnal a második adag bontott beton törmelék, azt is megvártuk amíg a billencs konténeres lerakta.

8 körül tudta elkezdeni a földmunkagépes a munkát, de mivel tegnap kiásott egy olyan pillér alapot is amit még nem kellett volna, alig tudott mozogni a területen.

A telkünk elég szűknek bizonyult, pláne, hogy földet nem akarunk elhordani, így egy kis hegyet csináltunk belőle. A szomszéd házikóját berendeztük szerszámos kamrának :)
A földmunkagép 11-re végzett, de mivel a mixerbetont lemondtam 10 körül (külső fővállalkozói nyomásra :) ezért ma már nem lett betonozás. Nem baj, éjjel úgysem fog esni, és így legalább nyugodtabban tudják csinálni.

Holnap reggel jön 3 mixerkocsinyi beton, aztán visszaáll a földmunkagép, és kiássa a maradék földet, majd ha kész, jöhet a többi beton.

Délután elmentünk slagot venni, mivel vizünk még nincs, mivel az Alterra, aki az ISPA megbízott kivitelezője még nem kötötte be (erről egy új posztban írok majd, ha már kevésbé leszek rájuk mérges). Összeszedtük a gyerekeket suli-ovi, be a nagymamához, majd vissza a telekre a hordókat megtölteni amit a fővállalkozó hozott.

Van egy forrás úgy 30 m-re felfelé, arra rákötöttük a slagot, de nagyon gyéren csordogált csak a víz, emiatt mint a megmentőnkre tekintettünk a felbukkanó szomszédnak, aki volt oly szíves és a kerti csapra rákötve a slagot percek alatt megtöltötte a hordót. A vízórája 59 m3-en áll (ide beírva biztos nem veszik el).

Földmunka, tereprendezés

1-2 nap: Földmunka, tereprendezés

A hét végén elkezdtük a tereprendezést. 2 nap alatt több száz köbméter földet mozgatott meg a gép.

Az első kapavágás a telken

15 perc elteltével már fent volt a telken a gép.


A partoldal kiszedése

A földet egy helyre rakta a gép, majd onnan hordta el a végleges helyére.
.

A föld a várakozásunkon felül teljesített, teljesen szilárd, teherhordó, és egyáltalán nem olyan köves mint ahogy bemutatkozott az elején a villanyóra helyének a kiásásakor.