7-11 nap - fogadószint falazása, betonozás, föld döngölése, csatorna felállás
A fogadószint felfalazásával és a zsaluelemek kibetonozásával 4 nap alatt végeztek. 2 kőműves és 2-3 segédmunkás dolgozott rajta.
Elkezdték szétteríteni a visszatöltött földfeltöltést. Alap esetben ez nem olyan túl nagy munka, de itt egy egész dombnyi földet elnyelt végül az alap.
Pénteken esett az eső, így aznap nem folyt munkavégzés.
Szombat délelőtt a földet földmunkagéppel rakták be a falak közé. Mi már csak a döngölésre értünk ki.
Csütörtökön az alapba berakott védőcsövön keresztül felhoztuk a vizet és a szennyvízcsövet, valamint az áram földkábeleket is.
Ugyanekkor kijöttek végre az Alterra emberei is és több hónapi telefonálgatások és könyörgések után végre elkezdték az 5 évvel ezelőtt elmaradt ISPA szennyvíz és vízóraakna bekötéseket. Péntekre ígérték a folytatást, de akkor az eső miatt nem jöttek, szombaton meg nem jelentkeztek annak ellenére sem, hogy most kivítelesen munkanap volt! Elvileg hétfőn rakják be a vízóraaknát.