Egymás mellett most párhuzamosan 3 terepszinten folyik a munka 2 kőműves csapattal.
Ez a támfal már végleges lesz, az eredeti tervek szerint készül, ezért ez beton alapra kerül.
2009. március 26., csütörtök
Készülnek a burkolások a fürdőben, konyhában
A konyhában 10x10-es csempe kerül a falra az ablak alá és a tűzhely fölé. Színben nagyon hasonlít a Zalakerámiás csempére, de ez egy olasz csempe.
Az emeleti fürdőbe belevittem egy kis mozgalmasságot, ha kész lesz jól fog kinézni.
Az emeleti fürdőbe belevittem egy kis mozgalmasságot, ha kész lesz jól fog kinézni.
Fedett terasz alapozása
Ma belejöttek a kőművesek, és kibetonozták a ház háta mögött levő zsalukő elemből készülő támfal alapozását, valamint a fedett terasz szélét, sőt itt még egy réteg zsalukő elem is a helyére került.
2009. március 24., kedd
Elkészült a földmunka, tereprendezés is
Hétfőn reggel megjött a Guhr földmunkagépe, és elkezdte rendezni a terepet. Kicsit féltem tőle, hogy nem biztos hogy ugyanazt gondoljuk, de a vége mégiscsak olyan lett mint szerettem volna.
A ház háta mögött kialakított egy szélesebb részt, ami majd reményeink szerint a leghűvösebb terasz lesz nyáron. Ezt csak úgy tudta megcsinálni, hogy felment a dombra (előtte csinált oda földből utat) majd onnan lenyúlt a kanállal, és ahogy tudta felhúzta. Mivel fentről nem látni semmit, ezért inkább csak érzésre, de szerintem ahhoz képest nagyon jó lett.
A földet amit fentről lehozott a terasz szintjében a nappali előtt teregette el.
Van egy diófánk, amit nagy áldozatok árán óvunk és védünk, mivel ez az utolsó fánk a telken.
Szegény naspolyafa ami még az átültetés után is kihajtott most végleg kikerült a földből, pedig épp meg akartuk őrizni, és újra átültetni, de úgy látszik a bácsi már nem hall elég jól, mert sajnos gyökerek nélkül sikerült kiszednie. Szegény... úgy sajnálom. Szóval a diót nem adom (legalábbis egyenlőre).
Beépítették a nyílászárókat
Vasárnap egy pár napos késéssel végre beépítették a nyílászárókat.
Az ablakok nagyon szépek, mindegyik kétfele nyíló és bukó nyíló, sőt még osztó is van benne. Igaz, az osztónak a lécei még hiányoznak, ezért néz ki még egy kicsit bénán.
Egy picit csalódás volt, hogy nem olyant színt választottunk a színminta alapján, mint amit elképzeltünk, mivel napsütésben sárgás színe van az ablakoknak, borult időben, és belülről nézve viszont olyan mint amilyent szerettünk volna :)
A legjobban talán a festők örülnek a nyílászáróknak, mert nagyon huzatos volt egyébként a ház, és mivel nem minden idők legmelegebb márciusát éljük, fáztak is rendesen.
Mivel kicsit el voltak maradva a határidőtől, a sietségben akadt némi hiányosság, amit természetesen garanciálisan pótolnak, illetve javítanak.

2009. március 19., csütörtök
Tereprendezés nagy hajrával
Ma rábeszélt minket a kivitelező, hogy kicsit legyünk már határozottabbak a tereprendezést illetően (ha már tényleg költözni akarunk), így gyorsan megterveztem a terepet, hozattunk egy konténert a szemétnek, és áthordunk minden felesleges cuccot a szomszéd üres telkére (természetesen a hozzájárulásával).
Az eddigi halogatás oka az volt, hogy a szoc.polt még mindig nem utalták át, pedig már lassan egy hónapja beadtuk. Hitelt a szocpollal együtt nem vettünk fel, de az értékbecslést ki kellett fizetni (30.000 Ft), és úgy látszik így nem sietik el a dolgot.
A ház mögötti nagy kupac fát (ami a parapet fölé ért) még a hétvégén elhordtuk, a maradékot pedig ma kitakarították, a szemetet a konténerbe hordták, a teraszról és a telek többi részéről minden építőanyagot behordtak vagy a házba vagy a szomszédba, így elhárult minden akadály a földmunkagép elől.
Hétfőn lesz a várva várt esemény, és reméljük hogy egy napi munkával végezni fog a földmunkagépes (óránként 8.000 Ft) a munka nagy részével.
Ez az egyik leglátványosabb része egyébként az építkezésnek, mivel olyan mennyiségű munkát végez el a gép egy nap alatt, amit kézzel szinte végeláthatatlan idő lenne megcsinálni.

Készülnek a nyílászárók
Ma este átvettük a külső nyílászárókat a festés közbeni állapotban, holnap szerelik bele a fém részeket, és szombaton építik be a házba.
2009. március 18., szerda
Elkezdtük a földszinti fürdő csempézését
Egyenlőre ennyi készült el (+ ma az alja), mivel csütörtöktől megint kemény mínuszokat ígérnek éjjelre, és a nyílászárók meg csak a hétvégén fognak bekerülni, így pár napig szüneteltetni kell a burkolást, nehogy lefagyjon a csempe a falról :)
A burkoló annyira belejött a burkolásba, hogy azt a falat is leburkolta, ahova eredetileg nem terveztem csempét. Sebaj, ha elég lesz a csempe akkor nem gond :)
Ha ilyen ütemben halad, akkor nagyon gyorsan kész lesz minden.
2009. március 12., csütörtök
Kül- és beltéri vékony- és vastaglazúr
Végre újra 5 fok fölé emelkedett a hőmérséklet így lehetőség van a beltéri és kültéri fa felületek kezelésére, a lazúrozás folytatására.
Mi már évek óta az Engel J. úti TEKNOS festékboltban vásároljuk a festékeket, főleg azért, mert nagyon színvonalas a kiszolgálás, bármilyen kérdésünkre szívesen válaszolnak és bőséges tájékoztatást adnak a különféle festékekről, anyagokról. A fenti képen a TEKNOS Woodex Aqua vékony lazúr látható, ezzel kenjük le a beltéri fákat, és a kültérit is két rétegben, majd erre jön az alsó képen levő Woodex EKO vastaglazúr csak a kültéren 3-ik rétegként.
Azért választottuk ezt a vékonylazúrt, mert ebben benne van a gomba és korhadás elleni szer is.
Mindkét anyag vizes bázisú, és olaj hozzáasásával készült, nem büdös, nem csöpög.
Letölthető TEKNOS prospektus >>
A pécsi TEKNOS festékbolt címe:
7627 Pécs Engel János u.1/2. • Teknomix Kft. • Tel.: 06-72-225-519

Elkezdték a glettelést
Mivel a vakolat nagy ütemben szárad elkezdtük a glettelést.
Festőtánc :)
Kár hogy nem tudtam az egész táncot felvenni.
A vakoló brigád úgy látszik nem találta meg a fafödém védelmére a megfelelő megoldást, mivel egy-két helyet kivéve sehol nem ragasztották le.
Most ennek a festők isszák meg a levét, mert csak úgy fogom átvenni a munkát, ha tökéletes, sehol nem lehet nyoma a vakolásnak, ahol rákerült a vakolóanyag, ott le kell majd csiszolni és újra lazúrozni. Biztos nagyon fognak neki örülni.

2009. március 11., szerda
Kész a belső gépi vakolás
A kőműves brigádunk szerintem hihetetlenül gyorsan végzett a vakolással. 2 nap alatt kész lettek az alapvakolattal, és még 2 nap alatt a simítással, így a múlt hét pénteken kész lett a gépi vakolás.
Összesen kb. 430 m2-t vakoltak le.
A munkadíj kb. 500.000 Ft volt, az anyag élvédőkkel, alap és simító vakolattal együtt kb. 200.000 Ft. A vakolóanyagot ingyen kihozta a nagyker.
A vakolat nagyon szépen szárad, ez köszönhető annak is, hogy a gépi vakolással nagyságrendekkel kevesebb víz került be a szerkezetbe mintha kézzel vakoltak volna (arról nem is beszélve hogy mennyivel később készül úgy el).