Kedden kint volt egy értékbecslő (fizetni nem kellett érte), és újra megnézte a házat, hogy tényleg úgy építettük -e ahogy a megvalósulási terven jeleztük. Remélem jó lesz, mert alig nézett körül.
Tegnap bent voltam a bankban, ott azt mondták, hogy a DÖNTÉSHOZÓ már várja az értékbecslés eredményét, és ha tényleg minden úgy van ahogy mondtuk, akkor állítólag napokon belül lezajlik az ügy.
Hétfőn voltunk egy ügyvédnél is, aki azt mondta, hogy jogi úton nem nagyon tudnánk semmit elérni, mivel minden csak szóban történt, így ők úgyis mindent letagadnának, és papírok híján nem tudjuk bizonyítani hogy a hibájukból csúsztunk ki a határidőből, így kártérítést sem tudunk követelni. Egyedüli adu a kezünkben, hogy a PSZÁF -al fenyegetőzzünk, attól nagyon félnek.
2009. május 7., csütörtök
Szocpol fejlemények
Egy vandál kutya kivégezte a deguinkat
Fájdalommal tudatjuk, hogy ma éjjel valószínűleg egy kóbor kutya felforgatta a teraszunkat, és szétszedte a vas ketrecet, melyben a család 3 deguja pihent. A teljes felfordulást 2 deguk kivégzésével fejezte be, melyeket a diófa alatt találtunk meg megfojtva.
A harmadiknak (ez volt a legkisebb, januárban született) csak a farkát találtuk meg (a deguk veszélyben képesek ledobni a farkuk végét), így van még remény rá hogy életben maradt, de nem hiszem hogy visszajön. A deguk társas lények, összebújva szeretnek aludni, csapatokban élnek, így ha nem kapja el egy macska, sólyom, róka vagy kutya, akkor a magány öli meg.
Ezek után biztos, hogy a kerítés lesz a legközelebbi amit megcsinálunk, és a gyereket biztos nem engedem ki addig egyedül a kertbe.
Építőtársat keresek
Ezzel a címmel keresett meg egy hölgy e-mail-ben Pilisborosjenőről, aki építőtársat keres meglévő telkéhez. A telkének a 2/3-át szeretné átadni az új társtulajdonosnak. Ha jól nézem 25 M Ft a telek értéke, aminek az átadó része 16,5 M körüli értéket képviselne.
Mellékelem az ingatlan.com-on megjelent hirdetését:
ÉPÍTŐTÁRSAT KERESEK minőségi pilisborosjenői telkemre, esetleg eladom azt.
Pilisborosjenő egy kellemes hangulatú, festői sváb település a budai oldalon, Budapest határától, ill. a tervezett M0 elágazástól pár kilométerre. A távolság a 0. kilométerkőtöl a telekig 13, 4 km, míg pl. Szentendre központja 20, 6 km ugyanonnan. A telek a buszvégállomástól 200 méterre, csendes aszfaltos utcában van. Kb. 20x50 m, közel téglalap alakú, nagyon enyhe lejtéssel az utca felé, délkelet irányban, közel körpanorámás. A telek alja az utcaszint felett van, támfalgarázsok alakíthatók ki. A telken egy kb. 50 nm hasznos alapterületű alápincézett faház áll, átmeneti szállásnak vagy felvonulási épületnek használható. A földszinten nappali, konyha, fürdőszoba, az emeleten két kicsi háló. A telken van fúrt kút is. A fotók a telek aljáról készültek, a házból nem lehetett, mert minden ablak fenyő takarásában van. A majdani panoráma sokkal impozánsabb lesz. A telek helyrajzi száma 2105/3.
Építőtársamnak átengedem a telek 2/3 részét, cserébe ő felépítené az én részemet is egy kalap alatt. Az elrendezés sokkal előnyösebb lehet, mint ikerház esetében. A beépíthetőség 15%, így partneremnek jutna kb. 168 nm lakásterület, nekem pedig 84 nm plusz pincék, garázsok mindkettőnknek. Az építőtársnak a teljes telek értékét 25 millióval fogom számolni, mert akkor az üdülő besorolás nem lesz árcsökkentő tényező.
A településen kétnyelvű óvoda és két tannyelvű, művészettagozatos 8 osztályos általános iskola működik, így a gyerekek német nyelvtudással nőhetnek fel és helyben kaphatnak zene- és rajzoktatást.


